|
|
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 4.
|
|
Meglepetéssel olvastuk Tabajdi Csaba MSZP-s európai képviselő Schmitt Pálnak küldött levelét a magyar képviselők rendszeres egyeztetéséről. Eddig már a tavalyi ősz folyamán kétszer is volt a Magyar Köztársaság Brüsszeli Képviseletén az EP képviselők jogállásáról szóló törvény betűjelének és szellemének megfelelő találkozó a különböző pártokhoz tartozó képviselők és a misszió között.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 4.
|
|
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye
|
|
|
|
|
Budapest, 2004. február 4.
|
|
Csoóri Sándor 75 éves. Ebből az alkalomból a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke és a Fidesz több prominens vezetője bensőséges ünnepség keretében köszöntötte a magyar irodalom élő klasszikusát.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 4.
|
|
Orbán Viktor szerint a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) kidolgozása nem csak a politika feladata, hanem be kell vonni a tudományos élet szereplőit és a civil szervezeteket is. A Fidesz elnöke erről a közszolgálati televízió péntek reggeli műsorában beszélt.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 4.
|
|
Kovács Attila temetése 2005. február 10-én csütörtökön 14 óra 15 perctől lesz a Rákospalotai Köztemetőben. A Fidesz önkormányzati referense, választási szakértője életének 37. esztendejében, hosszú, gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el.
|
|
|
|
|
Szombathely, 2005. február 3.
|
|
A Fidesz új irodájában tartott sajtótájékoztatót "Tanárok a diákok ellen? - Ki a felelős" címmel a költségvetés-tervezet folytán kialakult oktatási helyzetről Lazáry Viktor, a Fidesz Szombathelyi Szervezetének alelnöke és Szakály Gábor, a Fidelitas helyi elnöke.
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. február 3.
|
|
"Mélységesen igazságtalan" az az európai uniós szabály, amely szerint egy EU-tagállam sem kaphat több felzárkóztatási támogatást, mint saját nemzeti össztermékének négy százaléka , mert a szegényebb államok kevesebbet kaphatnak, mint a tehetősebbek - vélekedett csütörtöki közleményében Surján László (Fidesz), a 2007-2013 között uniós pénzügyi keretköltségvetéssel foglalkozó ideiglenes európai parlamenti bizottság egyik tagja a testület ülését követőn.
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. február 3.
|
|
Üdvözölték csütörtöki közleményükben néppárti magyar európai parlamenti képviselők, hogy a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmát érintő európai uniós irányelvben az EP jogi bizottságának "döntése lehetővé teszi majd az új tagállamok érdekeinek markánsabb figyelembevételét, mert a mostani javaslat nem volt kielégítő az új tagállamok jelentős részének".
|
|
|
|
|
|
|
Sasvári Szilárd, a Fővárosi Közgyűlés Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság elnöke, frakcióvezető-helyettes az elkövetett szakmai hiba miatt lemondott bizottsági elnöki pozíciójáról és frakcióvezető-helyettesi tisztségéről.
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. február 3.
|
|
Az Európai Parlament több magyar képviselője ismét támogatásáról biztosította csütörtökön az Európai Bizottság és a Európai Unió Tanácsának épületei között Brüsszelben tüntető magyar méhészeket.
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. február 3.
|
|
"A két önkényuralmi rendszert, a nácizmust és a kommunizmust semmiképpen sem ítélhetjük meg kettős mérce szerint" - hangzott el ma Szájer József és a volt litván miniszterelnök sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Miskolc, 2005. február 3.
|
|
A kistelepülések ellehetetlenüléstől tart a Fidesz, a párt szerint a kormány költségvetési politikája a falvakat, községeket egyre inkább kilátástalan helyzetbe hozza - közölte Ódor Ferenc, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke csütörtökön Miskolcon.
|
|
|
|
|
|
|
Fidesz az Új Budapest Terv megalkotásával járul hozzá a Nemzeti Fejlesztési Tervhez, és közös fellépést sürget Brüsszelben az ország érdekének hatékonyabb képviseletéért.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 3.
|
|
Kormánypárti szavazatokkal pályázatot írt ki csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottsága Budapest teljes csatornázását megvalósító 80 milliárd forintos projekt pénzügyi-műszaki előkészítésének bonyolítójára - nyilatkozta Deák András (Fidesz-MKDSZ), a testület elnöke. A 110 millió forintos pályázat nyertese a második forduló kétmilliárd forint értékű feladatait újabb tender nélkül szerezheti meg - tette hozzá.
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz a négypárti uniós egyeztetés előtt bemutatta uniós szakértőit. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Fidesz fontosnak tartja, hogy az "általános politikai jó szándékról szóló látszategyeztetés" helyett érdemi, konkrét kérdésekről szóljanak a tárgyalások.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 2.
|
|
Az MSZP ma sajtótájékoztatón próbálta cáfolni Rogán Antal állításaitAz áremelkedésekről elhangzottakat nem is merték megkérdőjelezni, mert igaz, hogy 3000 köbméter felett 8 százalékkal nő a gázár, 10 százalékkal az áram, az 15 százalékkal az autópályadíjak, 32 százalékkal nő a teher az új autók vásárlásakor. Lendvai Ildikóék ehelyett a Magyar Szociális Fórum független civil szervezet 2004-re vonatkozó állításaival keveredtek vitába. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 2.
|
|
Krakus Péter, vagy más fedőnéven jelentéseket nem készítettem és nem adtam, a személyi adataimmal visszaéltek - közölte Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere az MTI-vel szerda délután.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005.-február 2.
|
|
A Fidesz azt szeretné, hogy kiderüljön az igazság Szita Károly ügyében, amely kellemetlen a kaposvári polgármesternek és a pártnak is - jelentette ki Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök szerdán újságíróknak.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 2.
|
|
Pokorni Zoltán szerdán felszólította a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert, utasítsák az ÁPV Rt. vezetőit, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjának vizsgálatába vonjanak be független szakértőket.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 2.
|
|
Nem adott tulajdonosi hozzájárulást szerdán a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága a 2006-os Margit-szigeti úszó EB-hez szükséges csatornabővítésekhez. Sasvári Szilárd bizottsági elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, elfogadhatatlan, hogy egy olyan beruházást támogassanak, amelynek eredményeként tízezrek szennyvizét eresztenék tisztítatlanul a Dunába.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 2.
|
|
A kettős népszavazást követően a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció felkarolta azt a civil kezdeményezést, hogy karácsonyi és újévi képeslapokat küldjünk a határon túlra.
|
|
|
|
|
Sopron, 2005. február 1.
|
|
Polgári Szalon névvel nyitott rendezvénysorozatot indított a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Sopronban. A polgári alapokra helyezett közgondolkodás alakításának, a közös gondolkodást, és a társadalomért való felelõs cselekvést felvállaló fórum elsõ meghívottja Hende Csaba, a Polgári Körök koordinátora volt.
|
|
|
|
|
Salgótarján, 2005. február 2.
|
|
Megosztottság és széthúzás jellemzi az MSZP salgótarjáni szervezetét, ellentét alakult ki Boldvai László megyei pártelnök és Puszta Béla városi polgármester között. Szocialista körökből származó információk szerint a helyzet megoldása érdekében a felső pártvezetés a salgótarjáni alapszervezet feloszlatását fontolgatja - mondta Becsó Zsolt fideszes képviselő kedden sajtótájékoztatón.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 2.
|
|
A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció elfogadhatatlannak tartja, hogy a 4-es metró előkészítő beruházása kapcsán - előzetes jóváhagyás nélkül - 1 milliárd forinttal többet költöttek, és az ügynek nem lett semmilyen személyi felelőse - jelentette ki Wintermantel Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 2.
|
|
Répássy Róbert szerdai sajtótájékoztatóján ismertette az Európa Terv kifizetési adatait, majd feltette a kérdést: hol van a pályázatokban bennragadt többszáz milliárd forint?
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 1.
|
|
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert, hogy hozzák nyilvánosságra vagyonnyilatkozatukat - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz gazdasági kabinetjének tagja kedden.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 1.
|
|
Állásfoglalás a középiskolai írásbeli felvételiről
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 1.
|
|
A legrászorultabbakon spórolna az oktatási tárca
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 1.
|
|
A Fidesz alkotmánymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy ne gyakorolhassanak közhatalmat, akik 1990 előtt együttműködtek a politikai rendőrséggel, valamint azért, hogy a pártállam titkos iratai teljes körűen, korlátozás nélkül megismerhetők legyenek - közölte Demeter Ervin keddi sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 1.
|
|
A kormány ma elindult otthonteremtési programjának hibáira hívta fel a figyelmet a Fidelitas a Fészekrakó program központi ügyfélszolgálati irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Szolnok, 2005. február 1.
|
|
A természeti katasztrófa 5 éves évfordulóján ünnepi megemlékezést tartott a Szolnokért Egyesület és a Szolnoki Fiatalokért Egyesület is a Tisza Szálló előtt.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 1.
|
|
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség sajtóközleménye
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 1.
|
|
Közlemény
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 1.
|
|
A Gyurcsány-kormány folytatja a szocialista-szabaddemokrata hagyományokat: rendületlenül drágítja az árakat, rendületlenül húzza ki a betegek zsebéből a pénzt, így van ez a gyógyszerek esetében is - hangzott el Selmeczi Gabriella keddi sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Sopron, 2005. január 31
|
|
Gazdasági koncepciót, átgondolt adópolitikát, nem pedig további díj- és adóemeléseket, ,,nem sarcot vár a Fidesz a szocialista-szabaddemokrata városvezetéstől Sopronban" - ezt Dr. Molnár Ágnes, a Fidesz önkormányzati képviselője jelentette ki tegnapi soproni sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy a soproni szocialista-szabaddemokrata városvezetés és képviselők - egyhangú szavazással - döntöttek az építményadó-emelésről.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. február 01.
|
|
A Fidesz az ügynöktörvény kapcsán saját alkotmánymódosító javaslatot nyújt be az Országgyűléshez - jelentette be Demeter Ervin, a párt országgyűlési képviselője kedden egy televíziós műsorban.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 31.
|
|
A miniszterelnök Neményi Juditot, Bánfi Tamást, Csáki Csabát és Bihari Pétert jelöli a Monetáris Tanácsba - ezt maga a kormányfő jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint a négy jelöltből csak egy tudná segíteni a tanács működését.
|
|
|
|
|
Belgrád, 2005. január 30.
|
|
A rendőrségben és az igazságszolgáltatásban arányos képviselethez kell juttatni a vajdasági kisebbségeket, a toleranciát elősegítő lépésekre van szükség az oktatás és nevelés területén, a menekültek be kell vonni a vajdasági kulturális folyamatokba, és javítani kell a kisebbségek foglalkoztatásán is - hangoztatta Doris Pack, a vajdasági nemzetiségi viszonyokat vizsgáló európai parlamenti (EP) bizottság elnöke hétfőn összegezve a testület háromnapos tényfeltáró missziójának tanulságait.
|
|
|
|
|
Strasbourg, 2005. január 31.
|
|
Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottsága a mai napon, 2005. január 31-én tárgyalja a "Társadalmi beilleszkedés az új tagállamokban" című jelentést, amelynek elkészítésével az Európai Parlament Őry Csabát bizta meg. Az elkészült jelentésnek a szakbizottság elé kerülő tervezetét, és Őry Csaba vitaindító beszédét az alábbiakban olvasható.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 31.
|
|
Veszélyesnek tartjuk, hogy Budapest vezetése, az MSZP-SZDSZ koalíció több mint egy éve nem tudja feloldani a két párt közötti ellenséges viszonyt. A fővárosi problémák kezelése helyett személyeskedésekkel, leváltásokkal és kinevezésekkel foglalkozik Budapest vezetése. Sajtón keresztül üzengetnek egymásnak, és ezáltal lejáratják, nevetségessé teszik a fővárosi politikát.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 31.
|
|
Kemény, stresszes munka a szervezőké. És nemcsak kampányok alkalmával, amelyekből egy pártnál, egy szövetségnél van elég. Amikor nincs nappal és éjszaka, nincs otthon és pihenés, csak munka van.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 31.
|
|
A Gyurcsány-kormány új autópályaépítési koncepciója drága, és az elkövetkező 25-30 évre nagy terheket rakna minden magyar emberre - jelentette ki Manninger Jenő hétfői sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 31.
|
|
Az emberek nem annak alapján ítélik meg a miniszterelnököt, hogy milyen gyakran szerepel, hanem mindennapi életük alapján. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, kampányfőnöke erről a közszolgálati televízióban beszélt hétfőn.
|
|
|
|
|
Gávavencsellő, 2005. január 30.
|
|
Hatvan évvel ezelőtt több, mint félmillió ember érkezett az oroszországi kényszermunka táborokba, és ma sem tudni, hányan haltak meg út közben az elhurcoltak közül - mondta Harrach Péter, az országgyűlés alelnöke vasárnap Gávavencsellőn.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 30.
|
|
Szájer József a Fidesz európai parlamenti képviselője az Európai Bizottság ötéves programjáról, és az "Unió kormányának" 2003-2005 közötti időszak gazdasági célkitűzéseit elemző jelentéséről számolt be vasárnapi sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
|
|
Hiller István és Gyurcsány Ferenc álszent módon sajnálkozik azon, hogy Magyarország panaszkodik. Az igazi kérdés az, mit tesz Gyurcsány Ferenc és az MSZP: le kívánja cserélni az országot vagy elkezdi végre a duma helyett a munkát, a problémák megoldását.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 29.
|
|
A Fidelitas országgyűlési képviselői kétmilliárd forintos javaslat-csomagot nyújtanak be a parlamentben annak érdekében, hogy az ifjúságpolitikában a duma helyett végre a tettek ideje jöjjön el - hangzott el Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt szombati sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 28.
|
|
A Fidesz elnöke levelében javaslatot tesz arra, hogy a második Nemzeti Fejlesztési Terv ügyében rendezett február 3-i négypárti találkozón vegyenek részt a pártok európai parlamenti listájának vezetői is.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 27.
|
|
Magyarország csak szavakban van jelen az unióban, és kicsi az esély, hogy 100 milliárd forintot le fog tudni hívni az ország - mondta Nógrádi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus arra az MSZP-s állításra reagált, miszerint Magyarország idén 100 milliárdos többletre számíthat az EU-tól.
|
|
|
|
|
Szombathely, 2005. január 27.
|
|
Halász János és Sági József az Országgyűlés Kulturális Bizottságának fideszes tagjai szombathelyi látogatásuk során úgy tapasztalták, hogy a város közművelődési intézményeiből kivétel nélkül az elégedetlenség hangjai szólnak.
|
|
|
|
|
Sopron, 2005. január 28.
|
|
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Kulturális Tagozatának rendezvénye
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 28.
|
|
Szabados Ákos Pesterzsébet szocialista polgármestere megpróbálja megakadályozni a törvényes kontrollt polgármesteri munkája fölött - közlemény
|
|
|
|
|
|
|
Ha most kampányba kezdene a jobboldal, fölvenné az elé dobott kesztyűt és a mindennapi parlamenti vagy parlamenten kívüli szócsatákkal vesztegetné el az erejét, az ország azzal nem előrébb jutna, hanem hátrébb csúszna. Nekünk ma arra kell rászorítanunk a kormányt, hogy végre cselekedjen- jelentette ki Orbán Viktor a Hírtv-nek szerdán adott interjújában.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 28.
|
|
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 28.
|
|
Bár az elmúlt fél esztendőben Gyurcsány-kormány lyukat beszélt a hasunkba, de az árakat még így sem sikerült rábeszélnie arra, hogy lefelé menjenek - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Rogán Antal, amelyen a 2005-ben várható árnövekedéseket összegezte.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 27.
|
|
A II. kerület Képviselő-testülete mai ülésén a Budai Gyermekkórház főváros által tervezett átalakításával kapcsolatban - a Fidesz-MKDSZ frakció kezdeményezésére - vitát folytatott. A vita során megfogalmaztuk azon aggályunkat, hogy az egyszemélyes társaság alapítása esetén megnyílik annak lehetősége, hogy tőkebevonás útján a közpénzből létesült kórház működtetését végző társaságban a magánérdek képviselője döntési pozícióba kerüljön. Láng Zsolt közleménye.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 27.
|
|
Megmenekülhetnek a kisebb tehenészetek a tönkremeneteltől.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 27.
|
|
Megalakult a Kisgazda Polgári Egyesület országgyűlési képviselőinek agrárprogram előkészítő bizottsága.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 26.
|
|
Majd egy évvel ezelőtt tűnt fel a honi online médiumok között publicisztikáival, háttéranyagaival, színházi cikkeivel és ragyogó fotógyűjteményével a HNO nevű portál. A kezdetekről és a további tervekről az alapító-főszerkesztő, Várhegyi Istvánt nyilatkozott.
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. január 26.
|
|
Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő szerdán Brüsszelben egy európai bizottsági meghallgatáson felvetette, hogy összeurópai szinten tartsanak egy figyelemfelhívó jellegű, a cigányellenes atmoszférát támadó kampányt.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 26.
|
|
Pokorni Zoltán jelenleg nem tartaná helyesnek, ha a Fideszen belül szétválna a miniszterelnök-jelölti és a pártelnöki pozíció. Az ellenzéki párt alelnöke egy szerdai rádiós interjúban arról is beszélt, hogy véleménye szerint pártjának nem kell kommunikációs taktikát váltania.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 26.
|
|
Gyurcsány Ferenc a felsőoktatás finanszírozásának valódi reformja helyett továbbra is az intézmények vezetésének átalakítását ismételgeti. Az idei költségvetésben nincsenek meg az infrastrukturális fejlesztések forrásai. A Szövetség Kulturális Tagozatának közleménye.
|
|
|
|
|
|
|
Az Európai Néppárt szerdai elnökségi ülését megelőzően az EU készülő hétéves költségvetéséről, és ennek várható magyarországi következményeiről nyilatkozott Orbán Viktor a magyar sajtónak Brüsszelben.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 26.
|
|
Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy pártja egy "baloldali kötődésű, de nem pártpolitikai múltú és jelenű személyt" támogasson Mádl Ferenc köztársasági elnök utódjaként.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 25.
|
|
A miniszterelnök kedden megbeszélést folytatott az egészségügyi miniszterrel és a háttérintézmények vezetőivel. Mikola István volt egészségügyi tárcavezető csalódottságának adott hangot a találkozón elhangzottakkal kapcsolatban.
|
|
|
|
|
Pécs, 2005. január 25.
|
|
Baranya környezetéért aggódik a Fidesz zöld tagozata, mert továbbra sem zárult le a Zengőre tervezett lokátor, illetve a bükkösdi cementmű ügye, és nincs kész program a működő biomassza erőmű környezettudatos működtetéséhez sem - mondta a tagozat országos elnöke kedden, pécsi sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. január 25.
|
|
Koszovó stabilitásának igazi garanciáját az ottani szerbeknek adandó egyfajta területi autonómia megalkotása jelentené - mondta Németh Zsolt fideszes képviselő, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke összefoglalva az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének koszovói vitájában elhangzott keddi felszólalását.
|
|
|
|
|
|
|
Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke résztvett a Kereszténydemokrata Internacionálé 2005. január 25-i, párizsi ülésén.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 25.
|
|
A fővárosi Fidesz-MKDSZ szerint nem teljesülnek az idei évben Demszky Gábor főpolgármester ígéretei, így például a tervezett 13 milliárd forintos útfelújítási programra a főváros csak 1,3 milliárd forintot hívhat le állami támogatásból - közölte a frakcióvezető.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 25.
|
|
Sürgősen meg kell hozni azokat a jogi intézkedéseket, amelyek biztosítják a Margitsziget helyi jelentőségű természeti védelmét - közölte a Fidesz környezetvédelmi kabinetjének vezetője.
|
|
|
|
|
Szolnok, 2005. január 25.
|
|
Szolnokon nincs pénzügyi csőd, de a költségvetés válsága tagadhatatlan, amit jelez az a tény, hogy az adósságállomány meghaladta az 1 milliárd forintot - mondta Balla György, a Fidesz országgyűlési és önkormányzati képviselője keddi sajtótájékoztatóján Szolnokon.
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. január 25.
|
|
A Vajdaságban nem maradtak abba a kisebbségieket sújtó incidensek, és bár az események intenzitását mindenki eltérően ítéli meg, változatlanul fennállnak azok problémák, amelyek következtében az Európai Parlament szeptemberben tényfeltáró bizottság küldéséről határozott a tartományba - jelentette ki a küldöttség egyik magyar tagja, Becsey Zsolt. (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség)
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. január 25.
|
|
A Fidesz alakuló kormányprogramjának célkitűzéseit egyeztette Brüsszelben kedden az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőivel Navracsics Tibor, a Polgári Kormányzás 2006 munkacsoport vezetője.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 25.
|
|
Január végéhez közeledve már érzékelhető, hogy a 2005-ös költségvetés elhibázott számokra és helyzetértékelésre épült, így egyre inkább eltér a valóságtól - jelentette ki Varga Mihály keddi sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Brüsszel, 2005. január 24.
|
|
A román hatóságok eljárása a Trianon című film vetítése kapcsán a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozza Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti (EP) képviselő szerint.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 24. hétfő
|
|
A Szabaddemokraták Szövetsége a "Demszky Gábor megmentése" program keretében kommunikációs offenzívát indított.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 24.
|
|
Az Alkotmánybírósághoz fordult hétfőn a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője, Varga Mihály, és a kabinet egyik tagja Hargitai János, mert alkotmányellenesnek tartják a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását.
|
|
|
|
|
|
|
Azok a szomorú tendenciák, amelyek az ország gazdasági, mentális, lelki erejének apadását jelezték nem változtak, hanem tovább romlottak az elmúlt három hónapban - jelentette ki Pokorni Zoltán a Gyurcsány - kormány első száz napját értékelve.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 22.
|
|
Fülöp G. Dénesre, a marosvásárhelyi Vártemplom református gyülekezetének január 15-én elhunyt nyugalmazott lelkipásztorára emlékeztek tisztelői a Hold utcai református templomban.
|
|
|
|
|
Budpest, 2005. január 23.
|
|
Nyomós érv szól amellett, hogy a magyaroknak támogatniuk kell az európai alkotmányt - jelentette ki Szájer József európai parlamenti képviselő vasárnap egy rádióműsorban. A néppárti képviselő ilyen nyomós érvnek nevezte azt, hogy az európai alkotmányos alapszerződés második paragrafusában az alapelvek közé bekerültek a kisebbségekhez tartozó személyek jogai.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 22.
|
|
A Szövetség Kulturális Tagozatának budapesti tanácsa és a Rendületlenül Polgári Kör szombat este a Láng Művelődési Házban ünnepelte a Magyar Kultúra Napját. A neves művészeket felvonultató műsor elején Pálinkás József, a tagozat elnöke köszöntötte az ünneplőket.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 23.
|
|
A Szabad Demokraták Szövetsége beindította a Demszky Gábor megmentése programot. Ennek keretében a mai napon a százmilliárdos osztogatási ígéretei mellé egy sor szabaddemokrata minisztert vonultatott fel - áll a fővárosi Fidesz közleményében.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 23.
|
|
Több mint 45 milliárd forintot szed be ebben az évben a kormány környezetvédelem címén, de a pénzt nem egészség-, környezet vagy természetvédelemre fordítja, hanem a közös kasszába önti - jelentette ki Medgyesy Balázs a Fidesz Zöld Tagozatának vezetője vasárnap a Gyurcsány-kormány első száz napját értékelve.
|
|
|
|
|
Esztergom, 2005. január 23.
|
|
Szent István városa osztálytermet épít Rekecsinben.
|
|
|
|
|
Jánoshalma, 2005. január 23.
|
|
A jánoshalmi katolikus egyházközség gyűjtést rendezett a Délkelet-ázsiai szökőár áldozatai részére. A gyűjtés eredményeképpen 573 ezer forintot adtak össze hívek.
|
|
|
|
|
Eger, 2005. január 21.
|
|
Heves megye kilenc szocialista képviselője nemet mondott a megye fejlesztésére, amikor nem támogatta a Fidesz "Heves megye - 10 milliárd plusz" elnevezésű költségvetési csomagját - jelentette ki a Fidesz Heves megyei szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Egerben.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 22.
|
|
A dumakormány egy dologban nemcsak beszélt, hanem cselekedett is, ez pedig a nemzeti vagyon kiárusítása, hiszen a jelenlegi kormány eddig kétszer annyi állami vagyont adott el, mint az Orbán-kormány a teljes hivatali ideje alatt - jelentette ki Répássy Róbert szombati sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 21.
|
|
A villamos-energia ára február elsején átlagosan 9,8 százalékkal nő - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten, miután aláírta az új energiaárakról szóló rendeletet. Balla György reagálva kijelentette: "ismét egy színjátéknak voltunk részesei az elmúlt napokban".
|
|
|
|
|
Kaposvár, 2005. január 21.
|
|
Nem voltam ügynök - mondta Szita Károly pénteki kaposvári sajtótájékoztatóján, amelyet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a személyére vonatkozó iratokba történt betekintést követően hívott össze.
|
|
|
|
|
Eger, 2005. január 21.
|
|
Közpénzből pártpropagandát folytatott Eger szocialista vezetése, amikor az önkormányzat, a polgármester tevékenységének megítélését és az egriek párthovatartozását firtató közvélemény-kutatást rendelt meg - jelentett ki a Fidesz egri választókerületi elnöke pénteken sajtótájékoztatón Egerben.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 21.
|
|
A Fidesz feljelentést készül tenni a balatonőszödi volt kormányüdülő és a Miniszterelnöki Hivatal Szalay utcai volt ingatlanjának eladása ügyében, mert miközben Gyurcsány Ferenc bátorságról beszélt többszöri kérésünk és felszólításunk ellenére sem hozta nyilvánosságra az ügyekre vonatkozó lízingszerződéseket - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 21.
|
|
Fővárosi fideszes politikusok adomány-játékokat adtak át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének, Böjte Csaba ferences atyának. Az eseményen beszámoltak a karácsony előtt indult, és most befejeződött "Összetartozunk" képeslapküldő mozgalomról is.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 21.
|
|
A Magyar Kultúra Napját megelőzően indította útjára a kulturális párbeszéd kialakítását szorgalmazó beszélgetéssorozatát Pálinkás József, a Szövetség Kulturális Tagozatának elnöke.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 21.
|
|
A Szövetség elnöke az Egyesült Államok nagykövetével való találkozón adta át a gratuláló táviratot.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 21.
|
|
Nyitrai Zsolt, a Fidelitas alelnöke pénteken fogadta az MDF ifjúsági szervezetének képviselőit, akik a szervezet jelmondatában foglaltakat a Fidesz figyelmébe ajánlották. A találkozás végül közös kávézással ért véget.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 20.
|
|
Az új szónoki fogások nem tüntethetik el a költségvetési kudarcokat, amelyek tönkretették Magyarország gazdasági megbízhatóságát - jelentette ki Orbán Viktor a Reuters hírügynökségnek csütörtökön.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 21.
|
|
Joggal merül fel a kérdés, hogy a szocialisták miért tájékoztatják félre állandóan az embereket akkor, ha valami történik Pakson - írja közleményében Koltai Tamás országgyűlési képviselő.
|
|
|
|
|
Nagyvárad, 2005. január 21.
|
|
Ötödik alkalommal rendezte meg Berettyóújfalu és Nagyvárad közösen a Magyar Kultúra Napját. Az eseményhez kapcsolódó rendezvénysorozat az idén egy hétig tartott a határon innen és túl.
|
|
|
|
|
Salgótarján, 2005. január 20.
|
|
Becsó Zsolt országgyűlési képviselő (Fidesz) módosító javaslatot nyújtott be a 2005. évi központi költségvetéshez, melyben 1 milliárd forint átcsoportosítását kérte salgótarjáni munkahelyteremtésre. Boldvai László és Puszta Béla MSZP-s képviselők nem szavazták meg a városukat érintő módosító indítványt.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 20.
|
|
A Gyurcsány - kormány jól ismerte fel, hogy az otthonteremtés területén válságba jutott a kormányzati politika.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 20.
|
|
A Fidesz arra kéri Gyurcsány Ferencet, hogy szereplési vágyának kielégítése helyett végre vesse bele magát a mindennapi munkába; a duma helyett kezdje el a kormányzást. Vicces nyilatkozatokkal és televíziós show-műsorokban való fellépéssel az ország problémáit nem lehet orvosolni - hangzott el Tállai András csütörtöki sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 20.
|
|
A fővárosi Fidesz felszólítja a kormánymegbízottat, hogy tervek szövögetése helyett mielőbb hozza nyilvánosságra azt az intézkedéscsomagot, mely érzékelhető változást hoz a fővárosiak életében - jelentette ki Kupper András csütörtöki sajtótájékoztatóján.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 20.
|
|
Orbán Viktor csütörtökön a cseh Polgári Demokrata Párt elnökével találkozott, amelyet követően bejelentette: a két szervezet rendszeres szakmai egyeztetést folytat majd a sikeres kormányzati felkészülés érdekében.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 19.
|
|
A kormány szerdai ülésén ismét nem születtek érdemi döntések, a kabinet folytatta a látszattevékenységet és a mellébeszélést. Ma sem hoztak döntést az áfa-visszaigénylés kifizetéséről, így vállalkozók ezrei továbbra is várhatnak a pénzükre, miközben többen is a csőd szélére kerülnek. Viszont "fontos" előrelépés, hogy Vadai Ágnes a terrorellenes küzdelem miniszterelnöki megbízottja lesz - közölte Révész Máriusz a kabinet szerdai ülését értékelve.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 19.
|
|
Joggal vetődik fel a kérdés az emberekben, hogy a Gyurcsány Ferenc által kinevezett atomügyi személyes bizalmasnak mi lehet a titkos küldetése, mert a nyilvánosságra hozott és megnevezett feladatait biztosan nem kell elvégeznie. Azok ugyanis már el vannak végezve. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye.
|
|
|
|
|
|
|
Barsiné Pataky Etelka és Szájer József a Gyurcsány-kormány első száz napját értékelték mai brüsszeli sajtótájékoztatójukon, ahol bejelentették: a Fidesz rendszeres egyeztetést szorgalmaz a magyar EP-képviselők között a nemzeti érdekek hatékonyabb képviseletére.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 19.
|
|
A mai napon képviselőcsoportunk látogatást tett Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány úrnál. A tárgyalás során a BRFK vezetője a különböző bűncselekmények felderítési mutatóinak javulásáról számolt be, ugyanakkor egy sor anyagi természetű probléma került felszínre. A fővárosi Fidesz-MKDSZ közleménye.
|
|
|
|
|
|
|
Gyarmati Dezső, többszörös olimpiai bajnok kezdeményezésére létrehozták a Hajós Alfréd Sportalapítványt, mely céljai közt szerepel az, hogy több figyelmet kapjon az iskolai, szabadidős, és a versenysport. A Hajós Alfréd Sportuszodában tartott sajtótájékoztatón Pálinkás József és Loványi Róbert értékelte a hazai sport helyzetét, és javaslatokat tettek a legfontosabb feladatokat illetően.
|
|
|
|
|
|
|
Igaz-e, hogy az APEH a 2004-es költségvetési hiány kozmetikázása miatt tartott vissza 150 milliárd forint forgalmi adót az uniós adószámmal rendelkező vállalkozások adóellenőrzése során? - tudakolta a kormányfőtől szerdán Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 19.
|
|
A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció érthetetlennek tartja, miért nem hajlandó a fővárosi közgyűlés kormánypárti többsége a közgyűlés napirendjére tűzni a fővárosi rendőröknek juttatandó "Budapest-pótlék" ügyét - jelentette ki az ellenzéki frakció vezetője szerdán, miután a képviselőcsoport látogatást tett Gergényi Péternél, Budapest rendőrfőkapitányánál.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 19.
|
|
Azért, hogy 2002 óta sokat romlott a magyar polgárok helyzete, vitán felül a szocialista-szabaddemokrata kormányt terheli felelősség. Amit Önök csinálnak, az rossz a szegényeknek, rossz a középosztálynak, rossz a munkavállalóknak és rossz a vállalkozásoknak. Miért folytatják a "minél rosszabb" politikáját? - kérdezi Lendvai Ildikóhoz intézett válaszlevelében Áder János.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 18.
|
|
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke elfogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghívását
|
|
|
|
|
|
|
Hosszan tartó betegség után 2005 január 15-én életének 74. évében elhunyt Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi vártemplom református gyülekezetének lelkipásztora.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 18.
|
|
A Gyurcsány-kormánytól kormányzást, az életüket megkönnyítő döntéseket vártak az emberek, de érdemi munka helyett csak üres beszédeket, showműsorokat, nevetséges pózolást, a tények eltitkolását kapták - áll a Fidesz közleményében.
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz politikusai élesen bírálták a Gyurcsány-kormány Fészekrakó programját, mivel úgy látják, hogy a havi 70-80 vagy akár 100-120 ezer forintos törlesztőrészletek miatt sokan elveszthetik majd így vásárolt új lakásukat.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 18.
|
|
Az MSZP-frakció azt követeli kormánytól, hogy a villamosenergia-áremelkedés a családok negyven százalékánál ne haladja meg a 4,5 százalékot - mondta Podolák György, a frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Balla György szerint, ha visszavonnák a korábbi döntést a villanyáram áfájának 12-ről 25 százalékra emeléséről, mindenkinek 13 százalékkal csökkenne a villanyszámlája.
|
|
|
|
|
|
|
A budapesti gettó felszabadulásának 60. évfordulóján a Dohány utcai zsinagógában rendezett megemlékezésen a Fidesz számos politikusa is részt vett.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 17.
|
|
"Gratuláltam Tariceanu úrnak győzelmükhöz, hiszen egyrészt régi ismerősök vagyunk, másrészt rendszerváltó párt győzött most Romániában, és ez biztatás nekünk" - emelte ki Orbán Viktor, miután hétfőn találkozott az új román kormányfővel.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 17.
|
|
Gőzerővel készül az ÁPV Rt. a Mecsekérc Környezetvédelmi Rt. privatizálására, már a társaság "valós" piaci értékének a meghatározásán is túl vannak. Joggal merül fel a kérdés az emberekben, hogy a 280 milliós jegyzett tőkéjű állami cég értékének meghatározását végzők tudtak-e arról, hogy egy 17 milliárd forintos tender leendő győztesének főtulajdonosát értékelik. Koltai Tamás közleménye.
|
|
|
|
|
Budapest, 2005. január 17.
|
|
Amikor a mezőgazdasági termelők hiába várják a hónapok óta ki nem fizetett kamattámogatásokat és a kormányzati nyomásra visszatartott ÁFA-t, akkor Magda Sándor átütő sikerként jelenti be azt, hogy a gazdák ezen túl csak 2,4 százalékkal magasabb kamatteher mellet vehetnek fel hitelt, a terület alapú támogatások megelőlegezésére - a Fidesz Mezőgazdasági Kabinetjének közleményében
|
|
|
|
|
|